Hirdetõtábla
2012 03.05
HIVATALOS KÖZLEMÉNY
Tisztelt Versenyzők és Sporttársak!

Szomorúan kell tudatnunk, hogy eddig megrendezett nyolc évadnyitó Eger Rallye-t és ez idei évben eddig kettő hónap előkészítő munkát követően az Eger Rallye idei futamát nem tudjuk megrendezni!

Hittünk benne, hogy a nehéz körülmények ellenére is sikerülhet megteremtenünk a szükséges feltételeket! Sajnos, be kell lássuk, hogy nem szabad – még a legnagyobb jó szándékkal sem – tovább éltetni a reményt, mert a versenyzőknek akaratunk ellenére komoly károkat okozhatunk.

Szívfájdítóan nehéz döntés ez a részünkről, de akkor is ki kell mondanunk, hogy a körülmények diadalmaskodtak felettünk és felelőséggel idén nem tudjuk megrendezni az Eger Rallyet!

Külön köszönettel tartozunk azoknak, akik mellénk álltak és próbáltak segíteni a problémák megoldásában! Természetesen, amennyiben még a jövőben lehetőséget kapunk rá, teljes erővel azon dolgozunk majd, hogy újra élesszük ezt a nagyszerű versenyt, mely nyolc évig volt a magyar és sokszor a szlovák bajnokságok méltó évadnyitó futama.

A rallye továbbra is az életünk, melyet nem szeretnénk feladni, de most a körülmények sajnos maguk alá gyűrtek minket...

Tisztelettel:
Lakatos Róbert
sk
Szerv.biz.vez

Veszprém,2012. március 5.

Levél az MNASZ felé

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.04
A verseny végén mondták 3.
Pálinkás Zsolt- Bagaméri László (Renault Clio R3 Max): „Már rögtön a mai első gyorsasági rosszul indult, valahogy előrenyomtam a kormányt és megszorult, olyan volt, mintha nem lenne benne szervo. A második szakasz rajtja előtt pedig defektet kellett cserélnem, öt percünk volt az indulásig, de nem bírtam lelazítani a jobb hátsó kereket. Nyolc percet szenvedtünk vele, öt perccel kikéstünk, így 50 másodperc büntetést kaptunk. Nagyon könnyen átadtuk Menyának az első helyet.”
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.04
Historic - A versenyvégén mondták
Wirtmann Ferenc- Schneer László (Ford Escort MK1 RS 2000): „A fiatalok annyira loholtak a nyomomban, hogy igyekeznem kellett. Szerencsére sikerült megtartanunk a begyűjtött előnyünket és ma győztünk. Nekünk jobban tetszett ez a mai nap, mint a tegnapi!”
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.04
Gyorsahajtások és büntetések
Mint ismeretes, a Start Auto Eger Rallye 2011 rendezvényünkön gyorshajtások miatt pénzbüntetések kerültek kiszabásra. Ezzel a döntéssel kapcsolatban szeretnénk az alábbi információkat közzétenni:
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
Eredmények 2011
Az futam végeredményei itt elérhetők...
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
A verseny végén mondták 2.
Botka Dávid- Szenner Zsolt (Mitsubishi Lancer EVO IX.): „Mindent egybevetve jó versenyen vagyunk túl. Az utolsó gyorsaságin kaptunk egy defektet, összesen ennyi problémánk akadt. Nagyon jó volt a kocsi, örülünk neki, hogy a büntetésünk ellenére az abszolút hetedik helyen zártuk a futamot.”
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
Gyorshajtók
A verseny után többen meglepetéssel értesültek arról, hogy bele kell nyúlniuk a pénztárcájukba. Több, mint harminc versenyzőt ugyanis gyorshajtáson kapott a rendőrség, amelyről hivatalos dokumentumban tájékoztatta a rendezőt.
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
A verseny végén mondták 1.
Jn. Jozef Beres- Muller Róbert (Skoda Fabia WRC): „Nagyon örülünk, minden nagyon jól sikerült, nem volt fárasztó ez a verseny. Mára összeszedtük magunkat, a tegnapi technikai gondjaink után is sikerült megtartanunk az elsőséget.”
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
Itt a vége
Véget ért az Eger Rallye, a Watt Energy Országos Rallye Bajnokság nyitó futama. A tizenegyedik gyorsaságit követően a nem hivatalos végeredmény szerint a Bútor-Bacigál kettős nyerte a versenyt, a második helyen az Asi-Pikó kettős végzett, megelőzve a Kazár-Percze párost.
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
A hajrá következik
A hosszúra nyúlt szünet, illetve gyűjtő után teljesítette a mezőny a kilencedik és tizedik gyorsaságit is, így már csak egy szakasz maradt hátra az Eger Rallyeból. A tizenhárom kilométeres Egerszalók-Tarnaszentmária gyorsasági előtt ugyanazok uralják a dobogót, akik korábban.
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
Historic - a vasárnapi elsõ szervizben mondták
Wirtmann Ferenc- Schneer László (Ford Escort MK1 RS 2000): „A mai két szakaszon is mi voltunk a leggyorsabbak. Megpróbáljuk beosztani az autót, hogy ne legyen probléma.”
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
2011 04.03
A vasárnapi, elsõ szervizben mondták
Jn. Jozef Beres- Muller Róbert (Skoda Fabia WRC): „A kuplungot sikerült megcsinálnunk, azonban most difiproblémánk akadt. A reggeli első gyorson, talán a korai kelés miatt, de túlóvatoskodtam. A második szakaszon pedig jobb első defektet kaptam, de így is sikerült megnyernünk a gyorsaságit.”
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz