2021.08.28 11:09 / Kimozogták, előre tekintenek

Akkor, ott, nem sokkal a Székesfehérvár-Veszprém Rally célja előtt Hadik András nem csupán az uralmát vesztette el az autó felett, hanem azt az előnyt is, amelyet az első négy bajnoki futamon megszerzett a magyar bajnokságban. Szerencsére komolyabb baj nem történt a párossal, igaz az R5-öst gyakorlatilag újjá kellett építeni, és a hajrában egy biztosnak tűnő második helyezést dobtak el maguktól, ami természetesen nagyon hiányzik az éves összetett szempontjából. 

- Az történt, ami ilyenkor általában lenni szokott – tekintett vissza az előző futam hajrájára Hadik András. – Gyorsabban mentem a kelleténél, és ez lett belőle. Nagyot buktunk, de utólag már nem szeretek visszafele tekinteni. Megtörtént, benne a mi sportunkban. Túl vagyunk rajta, úgyhogy most már csak előre nézünk. Az elmúlt hetekben pihentünk, igyekeztünk egy kicsit feltöltődni az előttünk álló feladatokra, a csapat viszont kőkeményen dolgozott. Veszprémből ugyanis hazahoztunk egy romhalmazt, amit újjá kellett építeni. A fiúk szokás szerint jó munkát végeztek, minden tőlük telhetőt megtettek, a Ford ismét indulásra kész.  

Hadik András szerint mint minden autóverseny, a soron következő Vértes Rally is tartogathat buktatókat. A közeg és a gyorsasági szakaszok ismertek számukra, ebből a szempontból nem érheti őket meglepetés. Vannak viszont olyan dolgok, amire nagyon oda kell figyelniük a következő magyar bajnoki futamon.

- Nagyon szeretem ezt a versenyt, már évek óta stabilan szerepel a naptárban – folytatta a tavalyi abszolút magyar bajnok. – Annak pedig kimondottan örülök, hogy két napos lesz a futam, így jó sok pontot lehet gyűjteni. Igaz, ennek van egy másik oldala is, ezt ugyanis el is lehet veszíteni. Erre azonban gondolni sem akarok. Éppen ezért a pályabejárásra és a tesztelésre nagy hangsúlyt fogunk fektetni. A Vértes Rally első napja meghatározó lesz. A versenyt nem dönti el, de az Oroslány és Pusztavám közötti, közel 18 kilométeres szakaszt háromszor is teljesíteni fogjuk. Itt jelentős előnyt vagy hátrányt lehet szerezni a többiekkel szemben. Érdekessége ennek a pályának, hogy nagyon csúszik, amire ugyancsak oda kell figyelni. Ráadásul másnap ennek a hetven százaléka visszafelé is szerepel a programban, úgyhogy tényleg meghatározó része lesz a viadalnak.

Hadik András és Kertész Krisztián előnye a bajnokságban tehát a veszprémi bukással elolvadt. Innentől kezdve nincs több hibázási lehetőség, ellenkező esetben ugyanis az is sokba kerülhet.

- Többször voltunk már hasonló helyzetben – utalt vissza a DVTK ralisa. – Természetesen nem örülünk, hogy az előnyünk elolvadt, de így sincs veszve semmi. Két kőkemény verseny még előttünk áll, ahol megszerezhetjük a bajnoki címet. Eddig is keményen dolgoztunk, ezután is így teszünk. Azt előre tudtuk, hogy nem adják majd ingyen, mert a magyar bajnokság pokolian erős. A Vértes Rallyn is szoros, izgalmas, kiélezett küzdelemre számítok, amiből reményeink szerint mi jövünk majd ki jól. 

2021.09.10 09:17 / A Vértes Rallye mozgóképben
2021.08.30 09:53 / Mads Østberg nyerte a Vértes Rallye-t!
2021.08.29 16:15 / „Végre megvertük Mads Østberget egy gyorsaságin!” – Klausz Kristóf nyerte a tizediket
2021.08.29 15:00 / Az utolsó körre magabiztos előnnyel mehet ki Mads Østberg
2021.08.29 13:17 / Tovább száguld Østberg – már több mint fél perc az előnye abszolútban
2021.08.29 10:59 / Østberg egyre megnyugtatóbb előnnyel
2021.08.29 10:08 / Østberg az élen továbbra is
2021.08.29 09:53 / Mads Østberg ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta
2021.08.28 17:37 / Østberg vitte a másodikat, összetettben is átvette a vezetést
2021.08.28 16:00 / Turán Frigyes kezdte a legjobban Vértes Rallye-t
2021.08.28 10:55 / Inkább lehetőség, mintsem teher
2021.08.28 10:46 / Várják az igazi áttörést
2021.08.28 10:41 / Játék, játék, játék!
2021.08.28 09:10 / Jó hajrában reménykednek
2021.08.28 08:58 / Már a jövőt építik
2021.08.22 17:05 / A cél az abszolút tíz
2021.08.21 09:59 / Bevállalósnak kell lennem
2021.08.20 16:13 / Abszolút ráhangolódva
2021.08.19 08:39 / A futam programja
2021.08.18 08:59 / Beérkezett nevezések
2021.08.02 09:27 / Versenykiírás