2021.08.25 17:32 / Péter Palkó: A kisfiam első versenyhétvégéjére készülünk

Péter Palkó és Varga Kristóf egy különleges küldetésen lesz a Vértes Rallye-n, a rendkívüli alkalom miatt pedig kupákat akarnak gyűjteni Móron, de úgy, hogy közben nem feszülnek rá túlzottan a stopperrel vívott csatára. Péter Pállal beszélgettünk.

Mivel telt az időtök az Ózd-Eger Rallye óta?

Egyetlen versenyen álltunk rajthoz, Kunmadarason, ahol a váltónk felrobbant, úgyhogy igazából adott volt, hogy mit kell csinálnunk. A múlt héten készült el a váltó, amiért óriási hálával és köszönettel tartozunk Molnár Zsoltinak. A Vértes Rallye előtt még foglalkoznunk kell a kuplunggal, be kell állítani a futóművet és aztán indulhatunk Mórra, mert tesztelni nem tudunk.

Izgalmas lesz így… Ismerősek valamennyire a pályák?

Ha jól emlékszem a háromból két gyorsaságin már mentünk, csak éppen más irányba, így mindhárom pálya újdonság lesz. A környék ismerős, hiszen a tavalyi Vértes Rallye-n is ott voltunk, bár az nem úgy sikerült, ahogy terveztük. 2020-ban nem értünk célba, reméljük, hogy idén ez másképpen lesz.

Mik a terveitek?

A 6-os géposztályban az élen állunk, négy ponttal előzzük meg Szetei Norbertéket, a 2WD kupában pedig Molnár Feri bácsiékkal holtversenyben vezetjük a ponttáblázatot. Mindenképpen célba szeretnénk érni, és fontos, hogy gyűjtsük a pontokat, de ezúttal jó lenne kupákat is szerezni, mert a kisfiamnak ez lesz az első versenye, amit szeretnénk ebben a formában is emlékezetessé tenni. Az eredményre viszont nem fogunk ráfeszülni, mert az nekünk soha nem tett jót. A biztos célba érkezésre és feszültségmentes versenyzésre fogunk törekedni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

2021.09.10 09:17 / A Vértes Rallye mozgóképben
2021.08.30 09:53 / Mads Østberg nyerte a Vértes Rallye-t!
2021.08.29 16:15 / „Végre megvertük Mads Østberget egy gyorsaságin!” – Klausz Kristóf nyerte a tizediket
2021.08.29 15:00 / Az utolsó körre magabiztos előnnyel mehet ki Mads Østberg
2021.08.29 13:17 / Tovább száguld Østberg – már több mint fél perc az előnye abszolútban
2021.08.29 10:59 / Østberg egyre megnyugtatóbb előnnyel
2021.08.29 10:08 / Østberg az élen továbbra is
2021.08.29 09:53 / Mads Østberg ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta
2021.08.28 17:37 / Østberg vitte a másodikat, összetettben is átvette a vezetést
2021.08.28 16:00 / Turán Frigyes kezdte a legjobban Vértes Rallye-t
2021.08.28 11:09 / Kimozogták, előre tekintenek
2021.08.28 10:55 / Inkább lehetőség, mintsem teher
2021.08.28 10:46 / Várják az igazi áttörést
2021.08.28 10:41 / Játék, játék, játék!
2021.08.28 09:10 / Jó hajrában reménykednek
2021.08.28 08:58 / Már a jövőt építik
2021.08.22 17:05 / A cél az abszolút tíz
2021.08.21 09:59 / Bevállalósnak kell lennem
2021.08.20 16:13 / Abszolút ráhangolódva
2021.08.19 08:39 / A futam programja
2021.08.18 08:59 / Beérkezett nevezések
2021.08.02 09:27 / Versenykiírás