2021.08.27 16:03 / Rallye2 gyorsintejúk a rajt előtt

Aki kérdez: Salánki Gábor. Aki válaszol:

Bencs Zoltán: Terveink mindig vannak, de eddig sajnos nem volt az idei évben értékelhető versenyünk. Két technikai hiba miatt mindkétszer kiestünk, úgyhogy a szokásosnak mondható cél a cél szlogennel érkeztünk, a többit pedig meglátjuk.

Merényi Zsolt: 2020-ban, a Salgó Rallye-n versenyeztem legutóbb Édesapámmal, így biztos, hogy kell majd egy kis idő, amíg visszaszokunk az autóba. Egész jó kis mezőny gyűlt össze a 2WD kupában. Öten vagyunk, ebből négy Honda, három teljesen egyforma Vti, úgyhogy egy tök jó versenyre számítunk.

Zsebe Gábor: Úgy érkeztünk Mórra, hogy adunk a versenyzőtársainknak kb. 5-6 kilónyi előnyt, amit a nyár folyamán sikerült felszedni. :-) Mindenképpen szeretnénk célba érni.

Bucsi József: A Mecsek Rallye-n előfutottunk, ott sikerült sok tapasztalatot gyűjtenünk. Az autónk jó, komoly terveink nincsenek, leginkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi fog történni a Rally2 Bajnoksággal. A versenyt mindenképpen a célban szeretnénk befejezni, a többit meglátjuk.

Karsai Zsolt: 2007 óta nem versenyeztünk, ezért az első számú célunk a versenytáv teljesítése. A mi autónk nem készült el, ezért egy bérelt Ladával állunk rajthoz.

Molnár Ferenc: Régen versenyeztünk, ezért nagyon vártuk már a móri versenyt. A terv az, hogy végig érünk a versenytávon. De nem felejtjük el azt sem, hogy a 2WD kupa élén állunk, holtversenyben, és a 6-os kategóriában is jó pozíciót foglalunk el. Szeretnénk úgy menni, ahogy szoktunk: jó húzósan, és szép eredménnyel megvalósítani a terveinket.

Borza Gyula: Először vagyunk itt a Vértes (Székesfehérvár) Rallye-n, mert kedvet kaptunk hozzá, az interneten fellelhető videókon nagyon megtetszettek a pályák. Szeretnénk összebarátkozni a kocsival, így mindenképpen tesztjelleggel fogunk versenyezni. A Salgó Rallye-nk nem sikerült jól, ezért Mórra változtattunk a kocsin. Rendbe akarjuk rakni a dolgainkat az autónkkal, és önmagammal kapcsolatban, de közbe az órára is fogunk figyelni. Láttuk, hogy vannak egy picit murvásabb részek is a gyorsaságikon, azokon a nézőket is szeretnénk kiszolgálni.

Bodnár Attila: Köszönöm szépen a kérdést! Elég régen ültünk már éles körülmények közt a versenyautóban, de tesztelni voltunk többször is. Ideje volt már, hogy megmutassuk magunkat a többieknek versenyhelyzetben is. Reméljük, hogy a kategóriánkban és a P csoportban is az elejében fogunk végezni.

Ifj. Fogarasi Attila: Szeretnénk, ha az eddigi versenyeinkhez hasonlóan itthon, Móron is gyorsak tudnánk lenni, így amellett, hogy célunk a cél szeretnénk nyerni is. Az autónk készen lett, egy főtengelyjeladóval volt probléma. Ma gurulunk vele egy-két kört Nagyvelegen, hogy leellenőrizzük, biztos, ami biztos, de most úgy gondolom, hogy minden rendben van.

Kaptás Levente: Azért jöttünk el Mórra, hogy jól érezzük magunkat. Jót szeretnénk autózni az új Peugeot 208R2-nkkel. Lacival is ez lesz az első közös futamunk a 208-assal. Ismerkedés és jó kedv. Ennyi lesz a lényeg.

Péter Pál: Autózni, versenyezni és azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat. Komoly célkitűzéseink nincsenek, az a legfontosabb, hogy célba érjünk és jól érezzük magunkat. A lényeg, hogy technikai hibánk ne legyen, és kereket ne kelljen cserélnünk. Ja! És nem akarunk sokat tankolni, mert úgy olcsó. :-D (Menjetek villanyautóval és töltsétek a szálláson! ;-) )

Ázsót Szabolcs: Egy Ózd-Eger Rallye-t mentünk idén, ez lesz a második versenyünk, ezért nagy terveink nincsenek. Megyünk, tanuljuk a pályát, aztán igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből.

Oberling Krisztián: Az autót alaposan felkészítettük az Oroszlány Rallye után. A tervek szerint szeretnénk beférni a Rally2 Bajnokság legjobb 10 párosa közé a végén, de menet közben szerintem fentebb emeljük a lécét, és igyekszünk majd ott lenni a Top6-ban. Az egyedi rajtengedélyesek között viszont a győzelem a cél.

Krampek Nándor: Megpróbáljuk jól érezni magunkat, a többi pedig kiderül. Az autónk szerintem egyelőre rendben van, amikor leálltam vele a szállásunknál a trélerről semmi gond nem volt. :-) Működött, úgyhogy a teszt is megvolt. Tavaly mentünk a Vértes Rallye-n kíváncsian várjuk, hogy mi változott az idei évben.

Janovich Roland: Bízunk benne, hogy idén ez lesz az a versenyünk, amikor nem lesz semmilyen technikai problémánk, és ott tudunk lenni a mezőny legelejében. Csatázni szeretnénk az első helyért, vagy a dobogóért. Mi mindent megteszünk majd a sikerért.

Tellér Antal: Szeretnénk minél jobban szerepelni, minden versenyző szeretne felállni a dobogóra, mi is azt szeretnénk. Az Oroszlány Rallye-n részt vettünk, annak a gyorsaságinak egy része megegyezett a Vértes Rallye egyik szakaszáéval, ennyi az, ami ismerős lesz a szakaszok közül. Az autónk rendben, várjuk a rajtot.

Krajnyák Petra: Egyelőre nem sok tervünk van. Régen ültünk már az autóban és egy technikai malőr miatt nem érkezett meg a kocsink egyik fontos alkatrésze, az utolsó pillanatra lesz kész a Ford, így tesztelni sem tudtunk, és nem tudunk Nagyvelegen sem. Csodát nem várok magamtól, lesz, ami lesz.

Kállai Tamás: Igazából semmilyen komoly tervünk nincs, csak eljöttünk, hogy autózzunk egyet. Én még nem indultam eddig a Rally2 Bajnokságban, a Rally3-ban versenyeztem, a környék viszont ismerős, mert Oroszlányon már rengeteget mentem.

Deli László: Nagyok a tervek, a legfontosabb, hogy célba érjünk. Ezt tényleg komolyan gondolom, mert ebben a csonka évben más nem is lehet ennél fontosabb, de nyilván megpróbál az ember sietni eközben. A két évvel ezelőtt, a Székesfehérvár Rallye-n elszenvedett csorbát, azt nagyon jó lenne idén kiköszörülni.

Szabó Zoltán: Most indulunk itt először, a Rally2-ben a második versenyünk, igyekszünk teljesíteni a versenytávot. Oroszlányon, Rally3-ban már mentünk korábban, szerintem vicces lesz ez a fehér aszfalt.

2021.09.10 09:17 / A Vértes Rallye mozgóképben
2021.08.30 09:53 / Mads Østberg nyerte a Vértes Rallye-t!
2021.08.29 16:15 / „Végre megvertük Mads Østberget egy gyorsaságin!” – Klausz Kristóf nyerte a tizediket
2021.08.29 15:00 / Az utolsó körre magabiztos előnnyel mehet ki Mads Østberg
2021.08.29 13:17 / Tovább száguld Østberg – már több mint fél perc az előnye abszolútban
2021.08.29 10:59 / Østberg egyre megnyugtatóbb előnnyel
2021.08.29 10:08 / Østberg az élen továbbra is
2021.08.29 09:53 / Mads Østberg ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta
2021.08.28 17:37 / Østberg vitte a másodikat, összetettben is átvette a vezetést
2021.08.28 16:00 / Turán Frigyes kezdte a legjobban Vértes Rallye-t
2021.08.28 11:09 / Kimozogták, előre tekintenek
2021.08.28 10:55 / Inkább lehetőség, mintsem teher
2021.08.28 10:46 / Várják az igazi áttörést
2021.08.28 10:41 / Játék, játék, játék!
2021.08.28 09:10 / Jó hajrában reménykednek
2021.08.28 08:58 / Már a jövőt építik
2021.08.22 17:05 / A cél az abszolút tíz
2021.08.21 09:59 / Bevállalósnak kell lennem
2021.08.20 16:13 / Abszolút ráhangolódva
2021.08.19 08:39 / A futam programja
2021.08.18 08:59 / Beérkezett nevezések
2021.08.02 09:27 / Versenykiírás