2021.08.26 15:15 / Restart

Újraindul az élet Móron a Rally2 Bajnokságban, ahol a szokásosnál szerényebb, 38 párost felvonultató mezőny vág majd neki a versenytávnak, de minden kezdet nehéz, ennek is örülni kell, hiszen bajnoki futamon legutóbb május közepén, az Ózd-Eger Rallye-n szurkolhattunk a Rally2 versenyzőinek.

A hétvégi Vértes Rallye-n csaknem négy hónapos szünet után tér vissza a Rally2 Bajnokság mezőnye a gyorsasági szakaszokra. Ezt már mindenki várta, de a Salgó Rallye Rally2-es bojkottálása, valamint a nyílt levélváltások után egyeztetések, megbeszélések ugyan történtek a versenyzők, valamint az RSB, és az MNASZ között, de a megegyezés még várat magára. A Salgó Rallye-n a Rally2 versenyzői nem kívántak részt venni, a Komló Rallye-t októberre halasztották, így éppen ideje van annak, hogy újra autóba üljenek a Rally2 Bajnokság résztvevői, hiszen egyre rövidebb az idő arra, hogy az év végi bajnoki helyezésekről döntés születhessen. Az éves ponttáblázatot két forduló után, két futamgyőzelemmel Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter vezeti, akik számára a Vértes Rallye abszolút hazai verseny lesz, hiszen mindketten Móron élnek. Könnyű helyzetben viszont nincsenek, mivel a rajt előtt két héttel megrendezett Oroszlány Rallye-ra is beneveztek, hogy tréningezzenek, de a Hondájuk gyújtása megmakacsolta magát, így hétfőn kellett elvinniük az autót Csehországba javításra. Az biztos, hogy nem unatkoznak a fiúk a futam előtti héten. Tapasztalatuk van, nem kell félteni őket, hiszen Orfűre is egy hasonló szituáció után érkeztek meg, és nyerni tudtak. A dobogó második fokán, Skoda Feliciával Zsebe Gábor és Mohácsi László áll jelenleg. A bronzérmes pozícióból induló Ruszó Krisztiánék rajonganak a korábban Székesfehérvár, de immár második alaklommal Vértes Rallye néven futó verseny gyorsasági szakaszaiért. Az autójuk idén már kifejezetten megbízhatóan muzsikál, így harcba kívánnak szállni a győzelemért, legfőbbképpen azért, hogy a Lada kupában megőrizzék, és ha lehet akkor tovább növeljék az előnyüket, ám a P12-ben is szívesen előznének. A Székesfehérvár Rallye-k rendszeres résztvevője, és sokszoros győztese Zagyva Lajos idén sajnos nem áll rajthoz, de a tatabányai, így a környéken szintén eléggé járatos Szetei Norberték is alaposan megkeverhetik a vértesi lapokat és rajtuk kívül érdemes lesz még odafigyelni Vitek Viktorékra is, hiszen a két Peugeot 208R2-t hajtó duó sok borsot törhet a győzelemre készülő Ifj. Fogarasiék orra alá. Rajtuk kívül további három 208R2-t hajtó páros is ott lesz a rajtvonalnál. Janovich Rolandék számára nem kezdődött jól 2021, hiszen Orfűn és Ózdon is technikai hiba hátráltatta őket, így a Vértes Rallye-n nagyon bele kell húzniuk, ha nem akarnak véglegesen lemaradni az élmezőnytől. 2020 novemberében, a Pálháza Rallye-n törték össze csúnyán a Ladájukat Baksai Lászlóék, akik most egy csodaszép és gyors VFTS-el térnek vissza a mezőnybe, de a futam minden bizonnyal az ismerkedésről és a visszarázódásról fog nekik szólni, nem a győzelem hajszolásáról.  A P12-ben a rajt előtt Zsebe Gáborék vezetnek, a P13-ban Bukulya Istvánék, a P11-ben pedig Magyar Péterék. Az 5-ös kategória élén Ifj. Fogarasi Attiláék, a 6-osén Péter Pálék, a Lada kupáén Ruszó Krisztiánék, míg a 2WD kupáén holtversenyben Péter Pálék, illetve Molnár Ferencék állnak.

A Rally2 Bajnokság mezőnyére az átvételek és a pályabejárás után szombaton 17:45 órától Mór főterén, a Szent István téren az ünnepélyes rajtceremónia vár majd elsőként. Ettől az időponttól érdemes korábban érkezni a helyszínre, hiszen a Rally2 Bajnokság mezőnye előtt a Historic versenyzői is átgurulnak a rajtdobogón, és szervezők, valamint Mór városa is igazi fesztiválhangulattal és izgalmas programokkal várja az érdeklődőket. Szombaton 10:52 órától összesen nyolc gyorsasági szakaszt, és 78,9 versenykilométert kell majd legyűrnie a Rally2 Bajnokság mezőnyének a pusztavámi, kőhányási és a guttamási szakaszokon, ahhoz, hogy 18:02-re újra a móri Szent István térre érkezzen, a céldobogóhoz.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

2021.09.10 09:17 / A Vértes Rallye mozgóképben
2021.08.30 09:53 / Mads Østberg nyerte a Vértes Rallye-t!
2021.08.29 16:15 / „Végre megvertük Mads Østberget egy gyorsaságin!” – Klausz Kristóf nyerte a tizediket
2021.08.29 15:00 / Az utolsó körre magabiztos előnnyel mehet ki Mads Østberg
2021.08.29 13:17 / Tovább száguld Østberg – már több mint fél perc az előnye abszolútban
2021.08.29 10:59 / Østberg egyre megnyugtatóbb előnnyel
2021.08.29 10:08 / Østberg az élen továbbra is
2021.08.29 09:53 / Mads Østberg ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta
2021.08.28 17:37 / Østberg vitte a másodikat, összetettben is átvette a vezetést
2021.08.28 16:00 / Turán Frigyes kezdte a legjobban Vértes Rallye-t
2021.08.28 11:09 / Kimozogták, előre tekintenek
2021.08.28 10:55 / Inkább lehetőség, mintsem teher
2021.08.28 10:46 / Várják az igazi áttörést
2021.08.28 10:41 / Játék, játék, játék!
2021.08.28 09:10 / Jó hajrában reménykednek
2021.08.28 08:58 / Már a jövőt építik
2021.08.22 17:05 / A cél az abszolút tíz
2021.08.21 09:59 / Bevállalósnak kell lennem
2021.08.20 16:13 / Abszolút ráhangolódva
2021.08.19 08:39 / A futam programja
2021.08.18 08:59 / Beérkezett nevezések
2021.08.02 09:27 / Versenykiírás